Sziasztok!
A diétám 5. hetének a közepén tartok, és azt hiszem, itt kijelenthetem már, hogy most van akaraterőm és szilárd talajon áll az elhatározásom. Végre, végre, végre! Nagyon boldog vagyok, hogy eljutottam arra a szintre, hogy fejben mindent eldöntöttem, végső célokat tűztem ki magam elé, és nem hagyom magam befolyásolni, sem lebeszélni az elhatározásomról/elhatározásaimról.
Második hete járok konditerembe, bérletem is van. A heti súlyzós edzéseimet letudtam már, holnap pihenek, szombaton pedig részt fogok venni életem első Crossfit edzésén, amit annyira nem várok, mert az izomláztól alig tudok mozdulni. :D
Egy kis értékelés az elmúlt másfél hétről:
Sokkal jobb úgy edzeni, hogy van melletted egy partner, akivel tudsz beszélgetni a gyakorlatok közötti szünetben, meg már az, hogy ott van veled valaki, az motiváló - legalábbis számomra.
Én tipikusan azok az emberek közé tartozom, aki retteg az első konditermi edzése előtt - nem, nem azért, hogy más nézni fog, hanem hogy bénázok. Szerencsére minden jól ment, és rájöttem, tök felesleges parázni! A teremben mindenki jó fej volt, segítettek. Úgyhogy egy rossz szavam nem lehet. :) Aki hasonló gondokkal küszködik, annak csak ajánlani tudom, hogy tegye félre a félelmeit és vágjon bele! Nem csak jól fog esni a mozgás, formálódsz, hanem még barátokat is szerezhetsz. :)
Hét végén kicsit rossz kedvem volt, mert nem láttam/látok a testemen semmilyen változást. Ez a rossz érzés akkor múlott kicsit el, amikor lemértem magam. 25 nap alatt 25,5 centi ment le - az összes testrész mínuszai összeadva. SZámomra ez elképesztő volt, nem is akartam elhinni, úgyhogy újra mértem, de az eredmény nem változott meg. Örülök ezeknek a számoknak, de annak még inkább, ha látnám a változást. Talán annyi tűnt fel, hogy a narancsbőröm kezd elhatárolódni tőlem.
Ennek ellenére nem adom fel, még inkább figyelek a táplálkozásra, az ivásra, az edzésre.
Szeretném, ha az emberek ráébrednének arra, amire én is. Hogy a változásban csak Te akadályozod meg önmagadat. Nem mást kell hibáztatni azért, amiért van rajtad felesleg, hanem saját magadat. Nem a genetikára kell fogni, vagy a betegségre, ami miatt esetleg meghíztál. Igenis oda kell tenni magadat, és tenni ellene. Lehet, hogy gyógyszer miatt változott meg a tested, de csak az akaratod fogja visszafordítani.
Amióta csak az eszemet tudom, nem tetszett az, amit a tükörben láttam. Mindig úgy voltam vele, hogy majd holnap elkezdem, kevesebbet eszek, stb. Hát nem, ez kurva nagy kifogás volt csak. Magamat hülyítettem ezzel az idióta dumával, aminek még most nézem a hatását. Elgondolkodtam, mi lett volna, ha 2 éve, 1 éve nem hagyom abba a diétát, nem állok le az edzéssel - talán már régen olyan lennék, amilyen mindig is szerettem volna lenni, talán már lenne önbizalmam és jól érezném magam a bőrömben. De ugye bár nem tudhatom, mi lett volna, mert abbahagytam. Nem akarok többet ebbe a hibába esni. Nem akarom ismét azon kapni magam, hogy a régi dolgok beszippantanak. Én nem tudom elfogadni a kis hurkáimat, az integetőhájamat. Hiába van mindenhol már ott az a mondat, hogy szeresd a tested, fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy, nekem nem megy, hogy a zsírral tele lévő testemet szeressem. 1, nem egészséges; 2, nem esztétikus; 3, nem akarom a ruhatáramat aszerint összeállítani, hogy melyik fedi el jobban a testem. Végre jól szeretném érezni magam a bőrömben, még jobban figyelni az egészségemre, és nem azon filózni, hogy mennyire hülyén áll rajtam a rövidnadrág, vagy a miniszoknya. Persze nyilván van olyan, aki el tudja fogadni, hogy ő nem vékony, szereti a testét - aki így van, az örüljön neki! De nekem nem megy. Nem csak az irigy duci lány szeretnék lenni, aki a vékony, izmos lányokat látva elsárgul a rátörő érzésektől.
Csóközön~
